Bevezetés
Egyre többször találkozhattok itthon is a félelemmentes állatorvoslásra utaló kifejezéssel, a Fear Free-vel. Minden új koncepcióról elmondható, hogy eleinte sok tévhit és félreértés társul hozzá, ez alól a Fear Free sem kivétel. Ebben a cikkünkben megtudhatjátok, valójában mi a Fear Free ellátás célja, realitása, mik a korlátai és egyáltalán miért jó az egész koncepció neked, mint kisállat gazdinak.
Félelem és fájdalom
Rögtön az elején tisztáznunk kell egy olyan félreértést, amely sok esetben már önmagában is irreális elvárásokat és elképzeléseket gerjeszt. A Fear Free nem törekszik a teljes félelemmentességre. Nem azért, mert ez nem lenne kívánatos, hanem azért, mert ez egyszerűen nem megvalósítható. Ahol kellemetlenség és fájdalom van, ott félelem is kialakul, márpedig az érzelmek nem vonhatóak tudatos kontroll alá semmilyen külső behatás által. A Fear Free célja a lehető legkisebb mértékű toxikus stressz és félelem okozása minden olyan területen, ami a háziállatok gondozásához kapcsolódik, legyen szó tréningről, kozmetikáról vagy állatorvosi ellátásról. Ehhez biztosít olyan protokollokat, melyekkel ez a cél elérhetővé válik függetlenül az állat fajától és viselkedésétől (!).
A másik gyakori félreértés, amely amolyan szalmabáb érvelésként hivatott sutba vágni a Fear Free működést, hogy falatkákkal és simizéssel operál, amely bizonyos (pl. nagyfokú agressziót, önmagára és másokra veszélyes viselkedéseket mutató állatoknál) állatoknál hatástalan marad.
A falatkázás és simogatás persze hatástalan marad egy ilyen állatnál, viszont a Fear Free nem ebből áll.
A Fear Free nem ott kezdődik, hogy az asztalon lévő állat elé rakunk egy Lickimat-et, hanem ott, hogy a kezelésre érkező állat mentális, pszichés állapotát helyesen mérjük fel és ennek megfelelően választunk kezelési protokollt, melynek részei például:
döntés a látogatás előtti premedikációról
az állat szempontjából releváns triggerek, zavaró, ijesztő ingerek minimalizálása, menedzselése
a helyiség és az elrendezés megválasztása
a résztvevő személyzet, személyek számának megválasztása
megfogási technika, legkevésbé invazív, de biztonságos rögzítési technika megválasztása
az állat viselkedésének, testjeleinek folyamatos monitorozása a sérülések és szükségesnél több stressz elkerülése érdekében
a helyzet, az állat viselkedésének folyamatos újraértékelése
kondicionálási stratégia megválasztása és szükség szerint újraértékelése, változtatása
döntés a bódításról az állat mentális állapotától, a helyzet veszélyességétől és az éber ellátás jövőbeni következményeinek figyelembevételével
A fentieket nem elég egyszerűen egy papíron kipipálni, hanem koordináltan, fluidan, a teljes személyzet részvételével és a rendelő megfelelő kialakításával kell tudni levezényelni, amely nem csak állategészségügyi, de viselkedési, non-humán pszichológiai ismereteket is igényel. Ha ezek nem állnak rendelkezésre, valóban könnyen kialakulhat az a helyzet, hogy az extrém pszichés állapotban lévő kutyának megpróbálunk jutalomfalatot adni, majd konstatáljuk, hogy ez nem működik.
Amennyiben ezek a feltételek és tudás rendelkezésre állnak, az eszközöket már funkcionálisan lehet használni és az adott állat állapotának megfelelő stratégiát lehet választani. Azonban azt sajnos nem tudjuk garantálni, hogy a Fear Free ellátás keretében adott jutalomfalatokra vetődő kutyákról kevésbé kajla fotókat készítünk, mint Sammy esetében (a kép egy Fear Free tréningen készült a CsudaVet Állatorvosi Rendelőben)
Trauma és stressz az állatorvosi ellátásban
Bár a trauma kedvelt kifejezéssé vált a köznyelvben, jelentése azonban ködös és meghatározhatatlan a szóbeszédben - ahány ember, annyiféle dolgot értünk rajta. Pedig a trauma egy jól körülhatárolható dolog.
A trauma nem az esemény maga, hanem a szervezet eseményre adott reakciója.
Olyan esetekben beszélünk traumáról, ahol a szervezet- legyen szó biológiai vagy pszichés folyamatról - nem képes elhárítani egy külső, negatív behatást (fenyegetést, veszélyt). A trauma jellegzetessége, hogy nem egyszeri kellemetlenség vagy pillanatnyi megküzdési képtelenség, hanem egy, a szervezet működését hosszú távon meghatározó folyamat eleje, amely alapjaiban képes meghatározni a jövőbeni viselkedést
A másik nagyon fontos dolog, amelyet észben kell tartanunk, hogy nem mi, külső résztvevők döntjük el, mi a traumatikus vagy éppen traumatizáló erejű esemény, hanem a trauma elszenvedője. Attól, hogy mi egy lefogást, injekciót, szájbekötést “semmiségnek” gondolunk, könnyen lehet, hogy az elszenvedője az átélt tehetetlenség, extrém mértékű félelem, kontrollvesztés és fizikai fájdalom hatására traumaként éli meg az eseményt. Ha pedig egy bizonyos helyzetben trauma éri az állatot, az a helyzet (kontextus) a jövőben is potenciálisan ugyanazokat a.reakciókat fogja előhívni az állatból, amelyek a traumatikus esemény hatására születtek.
Nézzünk rá a trauma témájára két konkrét eseten keresztül
A valóságban nagyon sokat találkozunk ezzel, még ha nem is ismerjük fel, hogy valójában ezt a folyamatot látjuk: a kölyök macska az első alkalommal még félelem- és problémamentesen érkezik meg az állatorvoshoz, második alkalommal már közelharcot kell vívni ahhoz, hogy a hordozóba kerüljön, egy éves korára pedig elképesztő stresszt jelent a puszta vizsgálat is a macska, a gondozó és a személyzet számára is. Mi pedig hajlamosak vagyunk értetlenül állni az események előtt: hiszen nem is érték rossz élmények, nem is történt vele semmi, csak beoltották. Nem nagy dolog.
Még egy hasonló, gyakori forgatókönyv, hogy a kutya viszonylag problémamentesen vizsgálható és kezelhető, még ha néha mutat is egyértelmű félelmi jeleket. Az ivartalanítása (vagy egyéb műtét) után viszont mintha kicserélnék: szinte alig lehet behúzni az állatorvoshoz, agresszívan viselkedik, akár még a saját gazdájával szemben is fenyegetően lép fel. Ezeknek a látszólag hirtelen változásoknak további hatása, hogy hajlamosak vagyunk neheztelni az ellátó személyzetre, mivel azt feltételezzük, hogy szándékosan kegyetlenül, rosszul bántak a kutyával, ami azonban az esetek nagy részében nem igaz (még ha kétség kívül vannak is példák a rossz bánásmódra, durva handling-re vagy egyenesen bántalmazásra).
Ilyenkor valójában a trauma hatásait észleljük. Még akkor is, ha szerintünk semmi rendkívüli nem történt, az állat könnyen szenvedhetett el traumát, krónikus, toxikussá váló stresszt.
Az első esetben, ahol a macska viselkedése fokozatosan romlik, elsősorban a krónikus/ toxikus stressz hatásait látjuk. Mivel már az első alkalom distresszt okozott az állatnak, a psziché (és az idegrendszer) “megtanulja” az adott kontextus (helyzet, helyszín, személyek, stb) jelentését és várható következményeit, így a következő alkalommal intenzívebben fog reagálni: megpróbálja elhárítani a fenyegetést elkerülő/menekülő viselkedésekkel. A distressz-élmény ennek ellenére létrejön, így nem csak “beigazolódik” az idegrendszer predikciója, miszerint az adott kontextus (a szállítóval kezdve) veszélyes, hanem azt is megtanulja az állat, hogy az elkerülő / menekülő viselkedés nem célravezető, így másik eszközhöz folyamodik, ami a defenzív agresszió.
Ez a folyamat sokszor nehezen észrevehető, amíg meg nem jelennek azok a tünetek, amelyek már a gondozónak vagy a személyzetnek is problémát okoznak, például időt veszítünk azzal, hogy a macskát kergetjük a lakásban, hogy hordozóba rakjuk, megkarmol, miközben megpróbáljuk begyömöszölni vagy épp megharapja az orvost vagy asszisztenst. Amikor ezek a viselkedéses tünetek megjelennek, azonban már késő bánat. Innentől kezdve egy berögzült és számtalanszor ismételt akció-reakciót kell megváltoztatnunk, ami egyáltalán nem könnyű feladat, mert nagyon jelentős, erőteljes tapasztalatokat és a velük járó érzelmeket kell valahogyan felülírnunk. Azokban az esetekben, ahol ez már nem lehetséges, az állat reakciói vagy a stressz pszichés fejlődésre gyakorolt hatásai miatt, már gyakorlatilag csak a menedzsment az egyetlen választható út, a lehetőségeink pedig az előkészítésre és a bódítás, ébresztés tervezésére szűkülnek le, amely további logisztikai és egészségügyi problémát vet fel.
A második esetben az akut toxikus stressz és potenciális trauma hatásait tapasztaljuk meg. Bár nekünk, embereknek, akik tisztában vagyunk az események sorával és miértjeivel, egy rutin műtét önmagában nem hordoz különösebb fenyegetést (és itt vegyük figyelembe egy pillanatra azt is, hogy nem velünk történik). Egy állat azonban, aki sem beleegyezését nem képes adni, sem kognitív képességei nem alkalmasak az események megértéséhez, számtalan ponton szenvedhet el olyan mértékű, akár rövid idejű szenvedést, ami a továbbiakban meghatározza a viselkedését.
Mik lehetnek tehát azok a szituációk, amit kisállatunk traumaként élhet meg?
A teljesség igénye nélkül csak néhány példa:
Erőszakos szeparáció a gondozótól
Idegen, szűk helyen való tartózkodás, izoláció
Kellemetlen szagok, hangok és fényhatások
Lefogás, mozgáskorlátozás
Kommunikációs jelek blokkolása, ignorálás, tehetetlenségérzet
Szorongás, potenciálisan fenyegető ingerek
Szociokognitív stresszorok (idegenek közeledése, érintése, stb).
Bódítás utáni ébredés, dezorientáció, gyengeség, tehetetlenség
Hányinger, rosszullét az ébredési szakaszban
Fájdalom a műtéti területen
Idegrendszeri kimerültség
Ezekből már láthatjuk, hogy mennyire könnyű akaratlanul is traumatikus élményt okozni kis kedvencünknek. De a posztunk célja között nem szerepelt az elrettentés! Tehát semmiképp sem lebeszélni szeretnénk titeket arról, hogy kilométeres körzetnél jobban megközelítsetek egy állatorvost, csak tudatosítani, hogy ha elkezd számotokra furán viselkedni a kisállatotok, gondoljátok át ezeket a szempontokat is, hogy a valódi problémát tudjátok orvosolni (például egy Fear Free rendelőre való váltással, vagy ezekre a problémákra irányuló tréningekkel)
Hogyan lesz stresszből trauma?
A külső stresszhatások nem csak egyidejű fennállás esetén, de önmagukban is elegendőek lehetnek ahhoz, hogy traumaválaszt váltsanak ki. Amint a traumatikus élmény létrejön, a kontextus (az állatorvosi rendelő, az odavezető út, előkészületek, stb) már az új jelentést hordoz a korábbiakhoz képest: enyhe kellemetlenség helyett extrém mértékű, hosszú ideig fennálló toxikus stresszt, fenyegetettséget. Fontos észrevennünk azt a mintázatot, ami innentől kezdve meghatározza majd az állat viselkedését. A legközelebbi alkalommal, ami egy néhány percig tartó varratszedés vagy egyszerű megtekintéses sebkontroll, az állat idegrendszere nem az aktuális helyzetre, hanem továbbra is a traumatikus élményre fog reagálni.
A trauma jellegzetessége, hogy attól nem múlik el, hogy a továbbiakban nem műtik meg többször az állatot, azaz nem ismétlődik meg pontosan ugyanaz az esemény, amely kiváltotta. A sokkal enyhébb stresszorokra is ugyanazzal az intenzitással fog válaszolni az idegrendszer. Ezt felülírni csak speciális eljárásokkal, az alapvető pszichés folyamatok figyelembevételével és körültekintő modulálásával lehet.
Amennyiben ez nem történik meg, a traumaválasz ahelyett, hogy egy idő után kihalna, éppen ellenkezőleg, idővel jellemzően erősödik: az extrém predikciókból kiindulva az állat extrém viselkedést mutat, melyre extrém erős stresszorokat kap válaszul (még intenzívebb lefogás, száj bekötése, stb), melyek az idő folyamán egyre erőteljesebb ellenállást váltanak ki az idegrendszerből, erősítve ezzel a viselkedéses jegyeket. Ez könnyen fokozódhat addig már rövid időn belül is, hogy a kezdetben problémamentesen kezelhető állat már egyáltalán nem vizsgálható éberen.
Mire számíts, ha Fear Free állatorvoshoz fordulsz kedvenceddel?
A betegfelvételkor már információt gyűjtünk róla, hogyan viseli kedvenced az állatorvosi látogatást, hogy fel tudjunk készülni rá.
Ha kedvenced nagyon félős, saját mentális egészsége, jólléte és a későbbi negatív következmények elkerülése érdekében javasolhatjuk szorongásoldó készítmény használatát.
Az érkezéstől a távozásig figyelünk arra, hogy kedvenced minél inkább biztonságban érezze magát és minél több pozitív élményt gyűjtsön. Ez kellemes interakciókon, jutalmakon át is teljesülhet, de nagyon fontos tényező az is, hogy ha kedvenced ellenáll valaminek, erőszakoskodás helyett megvizsgáljuk, miért nem tudja tolerálni, ami történik és változtatunk a megközelítésen.
Kedvencedet sem pszichésen, sem testileg nem fenyegetjük szándékosan. Az ellenálló állatot nem büntetjük meg a “konokságáért”, nem nevetjük ki a “hisztijeit”.
Megfelelő mennyiségű időt szánunk kedvencedre. Az időpont tervezésekor mindig kalkulálunk azzal, hogy kedvencednek esetleg időre, oldódási lehetőségre vagy éppen mini-tréningre lehet szüksége.
Ha úgy ítéljük meg, hogy kedvenced ellátása az adott napon pszichés károsodást okozhat, közösen mérlegeljük, mennyire sürgős a beavatkozás, elvégezhető-e más alkalommal vagy kisebb kockázatot jelent-e a bódításos beavatkozás.
Ügyelünk rá, hogy kedvencedet a lehető legkevesebb zavaró, félelmet keltő inger érje. Ez vonatkozik a fényekre, hangokra, mozgatásra, az ébresztés folyamatára, más állatok jelenlétére és a gazdi nélkül töltött idő hosszúságára is.
Kedvenced viselkedését az ittléte alatt végig megfigyeljük és fel is jegyezzük, hogy a következő alkalomra még jobban fel tudjunk készülni.
Amennyiben kedvenceden súlyos stressz jeleit észleljük, a megfelelő, szakképzett trénerhez irányítunk és mi magunk is segítjük a folyamatot, például vidám vizitekkel (ezekről egy későbbi posztban írunk részletesebben).
Ha kölyök állattal érkezel, kiemelt figyelmet fordítunk arra, hogy az állatorvosi látogatás a sikeres szocializáció szerves része legyen. A kiskutya vagy kiscica esetében sokkal több időt szánunk mindenre, hogy a saját tempójában, érettségének és személyiségének megfelelően ismerkedhessen meg a helyzettel.
Hogyan vélekednek erről a gazdik?
Nálunk, a CsudaVet rendelőben nagyon jó tapasztalataink vannak a Fear Free megközelítéssel. Ugyan emiatt kicsivel kevesebb beteget tudunk ellátni, és valamennyi időt az ehhez az ellátáshoz szükséges tudás és készségek megszerzésére is rá kellett áldoznunk, de mindezért bőven kárpótolnak minket a gazdiktól érkező visszajelzések.
Shadow és gazdái például egészen Kalocsáról jöttek el hozzánk, mert fontos volt nekik (mármint azt gondoljuk hogy Shadow-nak is, bár szavakkal csak a gazdi fejezte ki ezt :)) hogy a félős kutyus több odafigyelést és speciális figyelmet kapjon, és amit írtak rólunk, az melengeti a szívünket:
Ma voltunk Önöknél második alkalommal. Az első annyira jó élménye volt Shadownak, hogy alig várta, hogy bemehessen Erről készítettem egy fotót is, amit csatoltam. Ismét köszönjük a hozzáállásukat, kedvességüket és szakértelmüket! Az odafigyelést, a ránk fordított időt. Ezeknek köszönhetően biztosan nem lesz gond az újbóli visszatéréssel sem! (Pedig ma jutimentes nap volt, de anélkül is levették a lábáról Shadowt) Köszönjük!
A cikk szerzője: Székely Daniella, Fear Free Certified trainer, Sunny Side Dog Behavior