Keresés
  • CsudaVet

Csuda története - 1. rész

Közös utunk 10 éve kezdődött. Csudát az Illatos úti ebrendészeti telep honlapján láttam meg, egy kennel sarkában megbújó fekete pacaként. Nem ő volt az első illatosi mentésem. Addig négy kutyám érkezett onnan, és mindig nagyon nagy élmény volt kilátogatni oda és szembesülni a gondozók segítőkészségével. Viszont Csuda "megfigyelős" volt. Ez takarja a problémás ebeket, akik legtöbbször embert haraptak.


De ne szaladjunk előre :-) Az "illatosi kalandjaim" mindig csak gyanútlan honlapnézegetéssel (ebtelep.hu) kezdődtek. Gondoltam, lenne kapacitásom egy pulira (ekkor már volt három saját pulim és szívből tudtam: ez az a fajta, aki nélkül már sosem akarok élni), akit segítséggel rehabilitálok, majd gazdisítok. Elméletben ez teljesen klappolt is. Előző ebtelepi kutyáim mind, kisebb-nagyobb nehézséggel, de mondhatni problémamentesek voltak (ez idő alatt áldozatul esett egy komplett ülőgarnitúra Bertuska aklimatizációs fázisában, egy négyszékes ebédlőasztal forgáccsá konvertálódott és érdekes módon spontán felrobbant az összes kutyafekhely Fruska kutyám kölyökkorának záró akkordjaként). Ezen felbuzdulva, mondtam én magamnak: nem lesz ez bonyolult most sem, csapjunk bele. De azért voltak intő jelek...


Első nap az illatoson Csudi-nézőben


Megérkeztünk és a gondozó srác rögtön megkérdezte van-e konkrét elképzelés. Mondtam is rögvest a két benn levő puli kennelszámát. Erre ő, ja az xy kennelben levő iszonyat cuki, mutatom is. Tényleg az volt, a szó szoros értelmében. Gyorsan teremtett kontaktust, kedves visszafogottsággal csóvált, 10 perc után megnyalta a kezem és tacskót megszégyenítő stílusban riszálta a valagát. A mellénk kiosztott gondozó már mondta is, hogy főnyeremény és nézzem csak, mennyire szeretne velünk jönni. Mondtam, hogy egyetértek, de nézzük meg a másikat is. Már itt gyanús volt az arcán átsuhanó kissé döbbenet, kissé vigyor kifejezés. Mondta oksa, de az benn lesz a soron.


Elértük Csuda kenneljét (akkor még más neve volt, de ezt örökre eltöröltük az előéletével együtt). A félhomályban először nem is láttam a kutyát, csak egy sötét foltot a kennel leghátsó zugában. Nem mozdult. Elrejtette egész lényét a szőrtakarója alá. Megkértem a gondozót, hadd maradjak vele egyedül. Nagyon korrekten ebbe csak úgy ment bele, hogy azért a közelből figyelt, nehogy egy hibbant nő legyek, aki benyúlkál utyuliputyulizni. Nem tettem, csak ültem ott és vártam. Semmi sem történt. Szegény kutyát vagy kétszer eltaláltam egy jutalomfalattal, hátha, de nem. Kb. fél óra után megtudtam a sztoriját, bár nem tőle. Ő csak kucorgott összegörnyedve, szinte egyé válva a műgyanta padozattal.


Csudinak volt családja, belvárosban, lakásban, három kisgyerekkel. Az egész családot végigharapta, ezért került be, és ezért ide a zárt sorra, a megfigyelőbe. Azt mondta a gondozó, nem javasolja, mert valami nem stimmel vele és ez előfordulhat máskor is, de amit nagyon becsültem benne, nem akart lebeszélni, csak nagyon, de nagyon korrektül tájékoztatott. Megkérdezte, van-e gyerekem, mert ha igen, akkor nem adják ki. Megbeszéltük, hogy bejönnék még hozzá. Kicsit láttam rajta a kételyt, de mondta, hogy OK.


Amikor elindultam kifeje a sorról, Csuda felállt és odajött a rácshoz, de nem csinált semmit, csak nézett. Nem mondtam semmit neki, de mindketten tudtuk azt hiszem akkor már.


A hazaút


Pár nap múlva már egy szállítóbox-szal mentem vissza, bevallom, baromira gondolkodva azon, hogy elment-e a józan eszem, mert ez itt egy bazi nagy lutri lesz. Akinek van kutyája, pontosan tudja, hogy minden esetben a meglevő társainkért felelünk, azaz, ha egy új kutya rájuk veszélyt jelenthet, az akkor nem jó ötlet. És ezt én mindennél pontosabban tudtam, de ott az első alkalommal a mi kettőnk lelke (energiái, szelleme, kinek hogyan tetszik) összefonódott, és értettük egymást szavak és tettek nélkül. Felkészültem a különféle eshetőségekre (szeparálás a falkától, mi lesz, ha rombol, mi lesz, ha szeparál, mi lesz, ha meg akar enni), de bátran állítom: Csuda a legbizarabb elvárásimat is felülmúlta.


Az események felgyorsultak, bementem, mondtam elhozom a megfigyelős pulit. Mondták: mi van? Hogy akarom megoldani? Nyilván itt mondtam, hogy állatorvos vagyok és nem ő az első, de ez max csak az ott ülőket győzte meg, én éreztem, hogy itt valami nagy dolog kezdődik és a magabiztosságom egy nagyon vékony falból áll csak a külvilág számára. Mivel nem volt megfogható, mert támadott, így jelezték, hogy altatólövedékkel fogják kábítani a szállításhoz. Be kellett mennem a szabályok szerint ez előtt és beazonosítani, hogy biztosan egy kutyáról beszélünk. Meglátott, felállt és lassan odajött a rácshoz. Mondtam neki, hogy nem haragudjon, ez kellemetlen lesz, de én érte jöttem. A gondozó mondta, hogy menjek ki, hogy ne hozzám kösse az altatólövedék okozta fájdalmat. Elindultam. Ekkor kitört belőle a keserves vonyítás. Hátranéztem, engem nézett. Mondtam neki, hogy megyünk haza, bírja ki. Csend lett.


Letették elém az alélt kis testét és elengedtek egy poént, hogy mit csinálok, ha felébred. Erre, hogy teljesen őszinte legyek én sem tudtam a pontos választ, úgyhogy mondtam valami biztatót, hogy legalább az ott dolgozók jól aludjanak aznap éjjel.


Papíroztunk, majd elindultunk haza. Én amatőr :-) itt el is követtem első bazi nagy hibámat. Nem tettem be a szállítóboxba, hanem mondtam a sofőrnek, hogy ellesz a lábamnál, nyugodtabb vagyok, ha felügyelem az alvását, úgyse fog ettől a lórúgástól magához térni vagy fél napig....a Margit hídon mentünk át épp hétköznapi csúcsban amikor felült és a szemembe nézett. Volt valami szürreális abban a pillanatban. Félelem, kíváncsiság, annak észrevétele, hogy basszuskulcs ő jóval nagyobb mint fekve és az is, hogy.....bakker, milyen ciki lenne a Margit hídon kutyatámadás áldozatává válni :-) De csak nézett, majd visszafeküdt és elaludt.


Az első nap


Amikor hazaértem vele, már pórázon jött be velem az előszobába, majd összeesett és aludt. Csak, ha lúd legyen kövér, leültem mellé, hogy úgyis alszik. Valószínűleg a legbizarabban reagáló eb az altatásra, de szendergett mellettem, majd felült és kb 50 cm-ről az arcomat bámulta. Volt nálam kaja, azt lassan elkezdtem adni neki. Tipikus kettőssége része, hogy letépi bárki fejét, ha pl. engem védelmez, de a kaját úgy veszi el, mint egy kiscica (nem a harapós utcacica). Tartózkodóan, de félelem nélkül evett a kezemből. Az első döbbenet akkor jött, amikor a gyanútlan párom ránk nyitott. Csuda mint a villám vágott ki, és nem viccelt. Hál istenek a rutin elhárította a támadást, de bevallom, akkor éreztem meg, hogy itt nagy a baj és ez már a mi kettőnk baja lesz, Csudié és az enyém. Örökre, amíg a halál...


Talán életem legnehezebb és egyben leggyönyörűbb napja volt ez. Nagyon szeretem az összes kutyámat, mindet. De Csuda egyszerűen más. Egy nagyon kedves barátom azt mondta, amikor nálunk vendégeskedett pár napig, hogy mi Csudával egy lélek vagyunk két testben. És mennyire igaza van.


Folyt.köv.!



789 megtekintés0 hozzászólás

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése